Nem egy vállalkozással kezdődött, hanem egy családi örökséggel.
Mögötte ott áll két varrónő nagymamám öröksége, édesanyám pedagógusként mutatott példája, valamint a családom szeretete és támogatása. Mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy ma azt csinálhatom, amit igazán szeretek.
Gyermekeim nap mint nap inspirálnak, férjem pedig kezdettől fogva mellettem áll. Egy nehéz időszak után ő volt az, aki újra hitet adott az alkotás örömében, és bátorított, hogy merjek újra álmodni. Azóta is ő a legnagyobb támaszom ezen az úton.
Családi örökségből született szenvedély
Gyerekkorom óta körülvesz a kézművesség szeretete. Mindkét nagymamám varrónő volt, édesanyám pedig pedagógusként tanított meg arra, hogy az apró részletekben és a türelemben rejlik a szépség. Alkotni mindig is szerettem – ez volt az én örömöm és kikapcsolódásom.
Amikor gyermekeim kicsik voltak, szívvel-lélekkel készítettem nekik mindent. Festettem mesefigurákat a kislányom kiságya fölé, sokszor fejlámpával a fejemen, hogy reggelre mindig egy új kis figura várja őt. A fiam mai napig szereti díszíteni a szobáját: apró tököcskékkel, mini girlandokkal. Ők voltak az első és legfontosabb inspirációim.

Két irány, két világ – mint a gyermekeim.
Ezt a két irányt sokszor a gyermekeimhez hasonlítom. Ahogy ők ketten is külön személyiségek, más-más egyéniséggel, úgy hordoz magában mást a gyereksarok játékos világa és a lakásdekorációk kifinomultabb hangulata.
Kisvállalkozóként, egyszemélyes alkotóként a mai felgyorsult világban fontos számomra, hogy több lábon álljak. Volt idő, amikor a lakásdekorációs rész vitt előre, és volt, amikor a gyereksarok termékei tartották életben a vállalkozást. Mindkettő másban erős, de együtt alkotják azt a teljességet, amit a MonMondeDekor jelent.
Az apró részletek szeretete
Ezzel a vállalkozással azonban ajtót nyitottam egy belső önismereti úthoz is, amely egyre mélyebben kezdett átformálni.
A MonMondeDekor mögött egyetlen pár kéz dolgozik – ez a két kéz tanított a fizikai világban határaim felállításában, önmagam megismerésében, és megtanultam sok mindenre nemet mondani. Ajtót nyitottam egy olyan világra, amelyet a mai napig tisztelek – benne rengeteg tanítóval, barátokkal és élményekkel, amelyek tovább formálnak, kísérnek, és sokszor átsegítenek a nehezebb időszakokon is.
És nem utolsó sorban itt vagytok ti, vásárlóim akikkel egy élő kapcsolat van köztünk, ami minden nap inspirál. Ti akik időközben megtanítottatok arra, hogy tisztában legyek saját korlátaimmal: a kézi munka lassúságával, a darabszámok behatároltságával és azzal, hogy kisvállalkozóként nem mindig könnyű helyt állni a mai, sokszor anyagias világban. Mégis hiszem, hogy éppen ez adja a munkám igazi értékét.

Döntések és útkeresés
Mostanában egyre gyakrabban kapok az életem különböző területein választási lehetőségeket. Ilyenkor gyakran eljátszom a gondolattal: ha egyszer az élet azt mondaná, hogy „válassz”, vajon tudnék-e dönteni a két fő irányom között? Tudnék-e a gyereksarok varázslatos világa vagy a lakásdekorációk kifinomult hangulata mellett végleg elköteleződni, és a másikat elengedni?
Valahol érzem, hogy egyszer talán eljön majd egy ilyen pillanat. Talán sejtésem is van, melyik út lenne az enyém, de tudom, hogy mindig mindennek megvan a maga ideje. Hiszem, hogy az életben semmi sem történik sem túl korán, sem pedig túl későn – mindig akkor, amikor annak meg kell történnie.
Addig is végigjárom azt az utat, amelyet saját magam taposok ki: tele tanulással, tapasztalatokkal, apró sikerekkel és olykor nehezebb napokkal. Ez az út formálja lassan, de biztosan azt a képet, amely a valódi célom irányába vezet.
Talán ennek az útnak az egyik legfontosabb tanítása az volt, hogy szeretném megőrizni azt az örömöt, amellyel annak idején elkezdtem alkotni. Hiszem, hogy a MonMondeDekor csak addig tudja hitelesen képviselni mindazt, amit át szeretnék adni, amíg az alkotás számomra is lelki feltöltődés marad, és nem csupán feladat vagy elvárás. Ezért igyekszem úgy építeni a vállalkozásomat, hogy legyen benne hely a nyugalomnak, az inspirációnak és annak az örömnek, amelyből minden egyes alkotás megszületik. Hiszem, hogy csak abból lehet igazán értéket adni másoknak, ami engem is feltölt.
Régóta kísér egy kedvenc idézet, amely sokszor erőt ad:
„A legfontosabb dolog a világon, hogy hajlandó légy föladni azt, aki vagy, azért akivé válhatsz.” – Müller Péter
Ez az idézet újra és újra emlékeztet arra, hogy az út sokszor fontosabb, mint a végcél. És talán éppen ez az, amit a MonMondeDekor is jelent számomra: nem csupán a kész alkotásokat, hanem azt az utat is, amely általuk én magam is folyamatosan formálódom.
Veletek teljes
Anyaként különösen fontosnak tartom ezeket az értékeket, és igyekszem olyan példát/utat mutatni a gyermekeimnek, amellyel segíthetem őket saját kis életük alakításában. A vállalkozásom által pedig hálás vagyok, hogy egy tágabb körnek is átadhatom ezt a szemléletet: hogy az apró részletek, a szeretettel készített dolgok és a kitartás együtt teszik teljessé az életet.
Ez a blogbejegyzés talán csak az első egy hosszú úton, de a legfontosabb, hogy szívből jön. Ahogy minden alkotásom is.
Köszönöm, hogy elolvastad a történetemet.
Remélem, hogy alkotásaim nemcsak díszítik az otthonotokat, hanem olyan emlékek részévé is válnak, amelyekre évekkel később is mosolyogva emlékeztek vissza.
Ha kíváncsi vagy az alkotásaimra, szeretettel várlak a webshopban.
2 hozzászólás
Sz.M.Zsuzsa · 2025.08.21. – 18:19
Én minden munkádat szeretem, de főként azt remélem, hogy textilszálas koszorút mindig fogsz készíteni. A koszorúid már nem csak a kandallónkat, a lányom szobafalát, de egy elballagtatott osztályfőnök otthonát is díszíti.
További sok sikert kívánok a vállalkozásodhoz!❤️
Bagdi Emese · 2025.08.21. – 19:41
Kedves Zsuzsi, nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat.